“Mint kívül, úgy belül…”

Vajon létezik belső, lelki lomtalanítás?

Tavasszal mindenhol a megújulásról lehet majd olvasni. Újítsd, meg az otthonod, a ruhatárad, a tested… De a lelki lomokról miért olyan baromi nehéz beszélni?

Néhány éve költöznöm kellett, de úgy, hogy az előző lakásban használt holmikat nem vittem tovább, csak a legszükségesebbeket.  Tulajdonképpen az összes olyan tárgy maradt, helyhiány miatt, amiket korábban igazi kincseknek tartottam. A rengeteg könyv, a metszett üveg palackok gyűjteménye, az örökölt étkészlet( szigorúan óriási nagy ünnepekre tartogatva!), egyetemi (elképzelhetetlen, hogy ezektől valaha megváljak) jegyzetek stb.

Eltelt 9 év. Rádöbbentem, hogy valójában semmi sem hiányzik.

A könyveket bedobozoltam. Azóta mindig az aktuálisan bennünket, és a gyerekeket érdeklő köteteket hozzuk-visszük vetésforgószerűen. A jegyzetekkel (nem kevés volt!) óriási örömet szereztem egy iskola papírgyűjtésénél. A többi holmit elajándékoztam…

Ezután már nem volt megállás…Jelenlegi otthonunk sem menekülhetett a “Nagy lomtalanító és takarító” hadművelet elöl. Elképesztő, hogy néhány év alatt mennyi felesleges holmi képes megbújni egy átlagos méretű lakásban. (Pedig rendszeresen dobok ki, vagy ajándékozok el dolgokat!)

A végére érve pontosan éreztem azt, amit régen egy előadáson a feng shui szakértő mondott. Az otthonunkat átjárta a levegő. (Nem a szellőztetésre gondolok.)

Kissé továbbgondoltam ezt. Ha a körülöttünk ennyi felesleges dolog halmozódhat fel, akkor belül vajon mi a helyzet? Nehéz tudomásul venni, de nagyon hasonló.
  • Hány olyan “zsákot” cipelek, amit már régen letehettem volna? Lehet, hogy nem is kérte senki annak idején, hogy felvegyem, csak valamiért én úgy éreztem?
  • Hány olyan feladatot végzek el, amit nem kellene? Mert én úgy gondolom, nekem kell, de valójában nem várja el senki?
  • Hány olyan kapcsolattal frusztrálom magamat, hogy fel kellene hívni, találkozni kellene? Barátok, ismerősök, akiket el kell engednem, mert az utunknak csak egy bizonyos szakaszán mentünk együtt, de már elkanyarodtunk egymástól, békésen.
  • Hány embernek akarok folyamatosan megfelelni? Élőknek vagy holtaknak…
  • Milyen felesleges köröket futok naponta a családi rutinban? Mert jó feleség, jó anya akarok lenni. Igaz, pontos leírás egyik munkakörről sincs.
  • Hány mondatot kezdek azzal, hogy “majd ha”? Majd, ha lesz időm, majd, ha megnőnek a gyerekek, majd…
  • Hány olvasnivalót halmoztam fel a polcomon, vagy a gépemen, amelyekről valójában tudom, hogy soha sem fogom elolvasni idő hiányában?
  • Hányszor mondom, nem tudok aludni, iszonyatosan kimerült vagyok, kicsit fáj, de majd csak lesz valahogy?
Kell a belső lomtalanítás, a megújulás is időről időre. Talán még sokkal jobban, mint a külső!