Ahhoz, hogy helyükre kerüljenek a dolgok, érdemes egy kissé eltávolodnunk a szituációtól.
A lányom nem akart megszületni, és, mint általában az első szülésükre várakozók tele voltam félelemmel. Mi fog történni? Hogyan fogok reagálni? stb. Nyugalom, nem egy klasszikus szüléstörténet következik!
Azon az éjszakán szinte semmit sem aludtam, csak feküdtem a Baross utcai klinika egyik szobájában, és hallgattam a trolibuszok csattogását. És akkor valahogyan eszembe jutott a két nagymamám, hogy miért ők, és miért nem az anyám, nem tudom…
“Amikor Aput szülted, 24 éves voltál, tombolt a világháború, és Magyarországon megkezdődött a németek ki, és az oroszok bevonulása. Te az anyósodnál laktál, a férjedet behívták katonának. A tolófájások nem kötötték le minden figyelmed a szülés közben, mert a szülőotthon mellett éppen bombáztak. Igaz, az újdonsült apa kapott néhány nap szabadságot, de hosszú ideig nem élvezhetted a támogatását. A családi tanács úgy határozott, a front átvonulását a fővárosban talán biztonságosabb lesz átvészelni. Így felkerekedtetek, és Budapest ostroma alatt egy pincében húztátok meg magatokat. Ott éltél több hétig egy 3 hónapos csecsemővel, a rokonaiddal, és egy csomó vadidegen emberrel. De a háború befejezése után sem lett könnyebb a dolgod, hiszen 3 évig magadra maradtál, mert a férjed hadifogságba került.”
“Amikor Anyut szülted 31 évesen, a családod úgy döntött, elmenekül az országból. Ausztria felé indultatok gyalog, veletek tartott a 7 éves lányod is. Te többnyire a szekéren utaztál, hiszen minden nap várható volt a szülés beindulása. Már az Alpokban jártatok, amikor egy ismeretlen osztrák szülésznő befogadott, és segített a szülésnél. A kettőtök közötti kommunikációról annyit, hogy Te nem beszéltél németül, ő nem beszélt magyarul. Így szülted meg a második lányodat, az anyámat. Majd, amikor az orosz csapatok utolértek benneteket és világossá vált, hogy nem kerülhettek a nyugati zónába, visszafordultatok, és újra átvágtatok az országon, immár egy újszülött csecsemővel.”
Ehhez képest mi van velem?
Nincs háború, kórházban vagyok, az orvos, aki segít nekem ismerős, és azonos nyelven beszélünk, a férjem holnap fogni fogja a kezem, és ha megszületik a baba egy biztonságos, berendezett fészek vár majd bennünket haza.
Ezután a különös, és egyoldalú “beszélgetés” után mondanom sem kell, mély álomba zuhantam.
Kedves Manyi és Gizi! Azt hiszem, nem voltatok hétköznapi csajok!