Létezik egy zseniális kérdés, amit érdemes bizonyos szituációkban feltenni magunknak.
Sőt, nem csak feltenni, de leginkább megválaszolni.
A helyszín egy családi ebéd, vasárnap. Többszörös szülinapi köszöntésekkel, sok-sok vendéggel. Nagyon szeretem ezeket az alkalmakat, és igyekszem mindig valamilyen különlegességgel is szolgálni, az ebédet illetően. Ehhez valami miatt eltántoríthatatlanul ragaszkodom. Pedig pontosan tudom, hogy a családom nagy része a klasszikus magyar konyhát kedveli, de azért én rendszeresen bepróbálkozom. Azért vannak, akik örülnek ennek, különben már régen feladtam volna. 🙂 Az új receptet levadásztam, hozzávalókat beszereztem. Mindenkit felcsigáztam, hogy most valami zseniális finomságot kóstolhat a júliusi forróságban. A neve: zöld gazpacho. (zöld színű zöldségekből álló hideg leves) A zöld színű levesek mestere vagyok, így ezen már senkinek nem szaladt fel a szemöldöke. De az íze valami elképesztően keserű lett. Igen, az uborkát nem kóstoltam meg, mielőtt beletettem. 🙂 Totális katasztrófa. Olyan nagyon szerettem volna időre, valami nagyon különleges finomságot tálalni a meglehetősen éhes társaságnak. És ekkor jöhetett a varázskérdés: Mi a legrosszabb, ami történhet?
- Nem eszünk levest.
- Később kezdjük az ebédet, és eszünk egy gyorsan összedobott paradicsomlevest.
- Esetleg egy-két ember megőrzi emlékezetében a gazpacho katasztrófát.
- Szomorú leszek egy kicsit, mert nem sikerült a szuper szakácsnő érem megszerzése.
Ennyi. De semmiképpen sem megy bárki, éhesen haza. Semmiképpen nem jelenti azt, hogy többé nem fogok próbálkozni. Semmiképpen nem leszek kevésbé szerethető.
Ez az egyszerű kérdés segíthet a hétköznapi helyzeteket, amelyek első érzésre katasztrófának tűnnek, egy kissé más perspektívába helyezni.