A szülők, akik ezt a “parancsot” adják gyerekeiknek nagy valószínűséggel maguk is ezt kapták a saját szüleiktől.
Ha nem, akkor úgy tapasztalták, hogy akkor lehet a legjobban boldogulni, ha mindig, minden területen maximális a teljesítmény. Így lehet bekerülni a legjobb iskolákba, így lehet tökéletes párkapcsolatot működtetni, így lehet sikeres gyermeket nevelni , így lehet karriert építeni és még sorolhatnám.
Nézzük ez női vonalon mit jelent: tökéletes gyermek, tanuló, társ, anya, háziasszony, nő, munkatárs, barát, szomszéd, állampolgár stb. Ez egy sor megválaszolhatatlan kérdést vet fel:
Milyen a tökéletes gyerek?
Milyen a tökéletes diák?
Milyen a tökéletes nő?
Milyen a tökéletes társ?
Milyen a tökéletes anya?
Milyen a tökéletes háziasszony?
Milyen a tökéletes munkatárs?
Ezekben az esetekben azt, hogy mi a tökéletes, lehetetlen objektíven meghatározni, ezért mindenki saját maga adja meg a válaszokat, a kapott minták és a szerzett tapasztalatok alapján. Persze ezek a válaszok egymástól jelentősen különböznek.
Mindig a saját magam által felállított mérce szerint akarok tökéletesen teljesíteni, minden területen. Miután ez lehetetlen, hiszen emberből vagyok, folyamatosan szorongok, hogy mi történik, ha nem sikerül a maximumot nyújtanom. A környezetem hiába próbál segíteni: Ne görcsölj, lazulj el, nem számít…
De én mégis rettegek:
Mi történik, ha ellenkezem a szüleimmel? Mi történik, ha nem sikerül a felvételi elsőre? Mi történik, ha a társam számára kiderülnek a gyenge pontjaim? Mi történik, ha nem sikerül mindent tökéletesen kitakarítani vagy elrontom a vendégeknek szánt ebédet? Mi történik, ha egy általam tökéletesen elvégzett feladatot valaki nem fogad el? Mi történik, ha egy fontos esemény előtt összekenem a ruhámat és egy másik ruhában nem lesz tökéletes a megjelenésem? Mi történik, ha az óvodai fényképezés napján kiderül, hogy otthon maradt a fehér ing?
Vajon, ha ezek a szituációk megtörténnek, valóban kevésbé leszek szerethető?