Majd, ha…

Ahogyan egyre idősebb leszek, egyre többet foglalkoztat az, hogy vajon az időmet jól használom fel?

És itt nem egy hatékony időgazdálkodási rendszer bevezetésére gondolok. Persze maximális csodálattal adózom azoknak, akik egy ilyen szisztémát képesek precízen működtetni. Én inkább arra gondolok, hogy mennyi időt szúrok el olyan programokkal, amelyeken illik részt venni. Illik meghívni, illik elmenni…

Az apropót az szolgáltatta, hogy a múlt héten olvastam egy írást D. Tóth Krisztától, amelyben a barátnőjétől búcsúzott. http://wmn.hu/2015/04/10/heti-kriszta-megint-a-mosoly-ment-el/

Szerepel benne egy nagyon elgondolkodtató mondat:

“Túlságosan nagyvonalúan bántunk az idővel.”

Hányszor mondunk ki olyan mondatot, ami a “majd, ha” kifejezéssel kezdődik?

  • Majd, ha párt találok…
  • Majd, ha felépül a ház…
  • Majd, ha megszületnek a gyerekek…
  • Majd, ha megnőnek a gyerekek…
  • Majd, ha kineveznek…
  • Majd, ha beindul a vállalkozásom…
  • Majd, ha nyugdíjas leszek…

Biztos vagyok benne, hogy bárki be tudja helyettesíteni a saját verzióját. Várunk egy jövőbeli eseményre, ami majd meghozza a rengeteg időt. De nem hozza, mert mindig lesz valami, amit éppen “csinálni kell”.

Van egy nagyon személyes élményem. Egyszer elbúcsúztam valakitől reggel, mert elindult és többé nem találkoztam vele, mert egy lovaskocsi kivilágítatlanul kanyarodott a sötétben…

Sok mindent megtanultam azon a réges-régi szeptemberi napon.

De a legfontosabb mind közül az, hogy MOST kell elmondani, szeretni, felhívni, találkozni, beszélgetni. Akkor is, ha csak telefonon, vagy levélben érjük el egymást. Akkor is, ha csak 10 percünk van. Ugyanis lehet, hogy mire eljön a várva várt “nagy idő”, már nem lesz ott a másik.

Úgyhogy arra buzdítok mindenkit, hogy ne várjon, ragadjon telefont, klaviatúrát, vagy keresse személyesen a szívének kedves személyeket! Hiszen nem véletlen, hogy olyan sokat jelentettek, jelentenek nekünk!