De nem mindig!

A férjem szerint, képes vagyok arra a varázslatra, hogy a kezemben hallá változzanak a tárgyak. Értsd, kiugranak a kezemből. 🙂

És tényleg! Különösen főzés közben jön elő ez a rejtett képességem. Valójában már anyukám is felfigyelt erre, de ő nem ilyen cizelláltan adta tudtomra.  “Hogy lehet valaki ennyire ügyetlen?” Már korábban írtam arról, hogyan adunk át a gyerekeinknek akaratlanul is olyan üzeneteket, amelyekkel befolyásolhatjuk az önmagukról alkotott képet.

Anyám szuper háziasszony volt. Gyors, precíz, praktikus stb. Én más karakter vagyok, és most már értem, hogy mennyire kiboríthattam őt a szerencsétlenkedésemmel. Bármennyire is szeretett, időnként nem tudott egy-egy megjegyzést nem kimondani. Egy idő után tökéletesen meg voltam győződve arról, hogy a főzés, a háztartás nem az én terepem. Úgy gondoltam, nekem más az utam.

De enni, és különleges dolgokat megkóstolni mindig szerettem. Aztán a sors mellém sodort két olyan barátnőt, akik zseniálisan főznek, és minden megváltozott…

Nagyon szeretek főzni és sütni. A visszajelzések szerint, nem is vagyok tehetségtelen. 🙂

Amellett, hogy megértem anyám reakcióit, ma már így kommentálom magamban a halas sztorikat:

  • Meglehet, hogy kiesnek a kezemből a tárgyak, de NEM MINDIG!
  • Meglehet, hogy elrontok dolgokat, de NEM MINDIG!

Természetesen ez nem jelenti azt, hogy mostantól egy Buddha nyugalmával reagálok, ha leesik egy mézzel teli üveg, vagy kiömlik az olaj. Ó, nem! 🙂

Ez a személyes történet jó példa arra, hogy ha felismerjük, és beazonosítjuk a szüleinktől kapott visszajelzéseket, akkor van esély a változtatásra. A korábban belénk ültetett esetleges negatív mondatokat lehetőségünk van újra fogalmazni, átalakítani.

Tegyetek egy próbát! Keressetek egy olyan mondatot a gyerekkorotokból, amit gyakran hallottatok, és nem feltétlenül dicséret volt. (Hangsúlyozom ezeket az esetek többségében nem szánt szándékkal mondogatták.)
Próbáljátok átfogalmazni ezt a mondatot a következőképpen:

Meglehet, hogy…. vagyok, de nem mindig!