A kevesebb néha több, Karácsonykor is!

Ezt a kifejezést egy barátom anyukájától hallottam néhány éve. Azóta figyelem ebből az aspektusból a karácsonyt, és a hozzá vezető adventi időszakot.

Olyan mennyiségben zúdulnak az elvárások, hogy ember legyen a talpán, aki nem csúszik el a címben említett irányba.

Azt hiszem, mindenkiben él egy kép az ideális készülődésről, és ünnepről. Mindenki szeretné átélni a csodát, vagy azért, mert már gyerekként megadatott neki, vagy azért, mert éppen ez hiányzott.

Ez a karácsonyi kép táplálkozhat a gyermekkorban átélt élményekből, hagyományokból, a más családoknál tapasztaltakból, könyvekből, filmekből. Nekem is van egy ilyen látomásom, amit évek óta dédelgetek.

A körülöttem élőknek is. Csakhogy ezek az elképzelések egymástól különböznek… 🙂

Mióta külön élnek a generációk, és sok a válás még sokkal bonyolultabbá vált az egész.

Nincs idő ráhangolódni, nincs idő megbeszélni, ki mit szeretne, kit mi foglalkoztat. Muszáj takarítani, muszáj főzni ipari mennyiségű ételt, muszáj sütni raklapnyi süteményt, muszáj vásárolni, gyakran erőn felül.

Mindenhová menni kell, és mindenhol enni kell. Ha nem, akkor sértődés  van, és ugyebár ezt senki nem szeretné. De ezek a látogatások sokszor miről is szólnak? Felszínes beszélgetések, hiszen nincs idő elmerülni egy témában, mert sietni kell a roadshow következő állomására. Lássuk be, aki egész évben nem tudott 5 percet szánni a másikra, hogy meghallgassa, azzal nehéz hirtelen igazi beszélgetést folytatni. Maradnak a közhely puffogtatások, vagy jobb esetben a nosztalgiázás. Elhangzanak a minden évben elmesélt családi sztorik egy jobb, egy élhetőbb világról stb.

Evés-ivás, tekintet nélkül arra kívánja valaki, vagy sem. Olyat is tapasztaltam, hogy a háziasszony le sem ül a terített asztal mellé, sőt neki nincs is terítve, mert folyamatosan felszolgál, egyedül. Természetesen, ezzel sincs semmi gond abban az esetben, ha ez a senkit sem zavar, beleértve a háziasszonyt is. A karácsonyi menü maradékának sorsa: fagyasztó, vigyétek el, sebaj, újévkor is ezt esszük.

Ajándékok, zömében totálisan felesleges, és semmitmondó tárgyak. Ilyenkor eszembe jut, hogy mennyivel jobban jártunk volna mindannyian, ha az ajándék beszerzésére fordított időt inkább arra szánjuk, hogy felhívjuk egymást.

A legnagyobb kedvencem: “Muszáj neki venni valamit x forintért! Miért? Mert így szokás!”

Félre értés ne essék, szeretem a karácsonyt! Folyamatosan dolgozom azon, hogy ne csússzunk el a fent leírt irányba. De egy nagy családban sokan vagyunk, sok elképzeléssel, és elég erős a nyomás kívülről is.

Őszintén csodálom azokat a családokat, akik képesek változtatni a régi sémákon. Elhagyni idejétmúlt szokásokat, és alkalmazkodva a család jelenlegi élethelyzetéhez, kialakítani új hagyományokat.

Sok minden megváltozott körülöttünk, és néha éppen a lényeg veszik el.

Számomra a nagy tanulság: A kevesebb néha több, különösen karácsonykor! 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük